A kéz az egyik legfontosabb, és a különböző munkák során a leggyakrabban veszélybe kerülő testrészünk, ezért különös figyelmet kell fordítani a védelmére. A kéz védelmére fejlesztették ki a munkavédelmi kesztyűket, melyeknek az elvégzett munkák veszélyei szerint különböző igénybevételeknek kell ellenállnia.
Valamennyi kesztyűnek meg kell felelnie az MSZ EN 420:2003-as szabványnak és biztosítani kell a kéz megfelelő mozgásképességét.
A védőkesztyűk legjelentősebb csoportja bőrből készült, amelyet igénybevételük szerint szokás megkülönböztetni.
A védőkesztyű-alkatrészek egybeszabottak, vagyis (toldás nélküli) egy darabból készülnek. A védőkesztyűk mandzsettás vagy anélküli, továbbá bélelt vagy béleletlen kivitelűek lehetnek. Készülhetnek tenyérbe hajló vagy oldalirányban elhelyezett (fregoli szabású) hüvelykujjrésszel. Bármely részükön elhelyezhető helyi szilárdságot, illetve védelmet növelő kierősítő alkatrész, (erősíték).
A bőrből készült termékek nem moshatóak, vegyileg nem tisztíthatóak. Tárolni száraz, hűvös, szellős helyen kell, jellemzően száraz körülmények között használhatók.
A kézvédő eszközök közé az egyujjas, a két- és a háromujjas kesztyűk, valamint az ötujjas kesztyűk, a tenyér-, a kar- és az alkarvédők, a csuklószorítók, az érmelegítők, valamint az ujj- és vállvédők tartoznak.
A védőképesség meghatározása a kézvédők esetében azon kockázatok paramétereinek konkrét megadásával történik, amely ellen biztonságosan használhatóak.
A védőkesztyűk esetében a védelmi szint az a szám, amely meghatározza az adott szinthez tartozó védelmi képességet. A legtöbb esetben a védelemnek 5 szintje állapítható meg, ahol a nagyobb szám nagyobb védelmi képességet jelöl. A 0 szint azt mutatja, hogy a kesztyűt nem vizsgálták, vagy az egyedi veszélyforrással szemben nem mutat védelmet.
Az alapanyagok a védőképességtől függően:
Az előző felsorolás természetesen a teljesség igénye nélküli, hiszen az előforduló alapanyag kombinációk száma ennél jóval több.
A munkavégzéshez igazodó, szükséges mértékű érzékelést minden kézvédő eszköznek lehetővé kell tenni, mivel a tárgyak nem biztonságos megfogása balesetet okozhat. A munkához mindig megfelelő minőségű, formájú és méretű védőkesztyűt kell használni. A varrások, ragasztások folyamatosságát, az alkatrészek felerősítettségét, a fémrészek rozsdamentességét és épségét használat előtt ellenőrizni kell.
Az egy darabból készített védőeszközt soha nem szabad megtoldani! Tisztításnál, ápolásnál követni kell a gyártó útmutatásait!
melyek közül a kesztyűkre elsősorban az alábbiak vonatkoznak:
EN 374 - Vegyszerek és mikroorganizmusok ellen védő kesztyűk
EN 388 - Mechanikai ártalmak ellen védő kesztyűk
EN 407 - Hőártalom ellen védő kesztyűk
EN 420 - Általános követelmények
EN 421 - Ionizációs sugárzás ellen védő kesztyűk
EN 455 - Orvosi, egyszer használatos kesztyűk
EN 511 - Hideg ellen védő kesztyűk
EN 659 - Tűzoltó kockázat
EN 1082 - Késvágások elleni kesztyűk
EN 10819 - Antivibrációs védőkesztyűk
EN 60903 - Villamos feszültség ellen védő kesztyűk
A CE (Conformité Européenne = európai megfelelőség) jelölés tulajdonképpen egy jelzés a hatóságok felé. A logó azt tanúsítja, hogy az így megjelölt termék megfelel a rá vonatkozó követelményeknek, előírásoknak.
Hogy milyen módon? Egyrészt úgy, hogy a gyártó– vagy a termék Európai Unión belüli első forgalmazója – a megfelelőségi tanúsítvány aláírásával személyesen felelősséget vállal az iránt, hogy a termék teljesíti a rá vonatkozó követelményeket. Másrészt a hatóság kérésére be tudja mutatni a termék műszaki dokumentációját, illetve – amennyiben szükséges– az EK típusvizsgálati tanúsítványt.
A termékeinkkel dolgozó cégek munkatársainak munkájuk során elsősorban vegyi és biológiai hatásoknak ellenálló, olajoktól, baktériumoktól, gombáktól, vírusoktól testnedvektől és különböző mechanikai behatásoktól védő kesztyűkre van szükségük.
mely szerint: