A közösségi közlekedésnek (korábban használatos nevén tömegközlekedésnek) számít minden közlekedési mód, amely használatakor az utasok nem saját járművükkel közlekednek. A közösségi közlekedést helyi és helyközi közlekedésre lehet osztani.
A közösségi közlekedést jellemzően állami vagy önkormányzati szervezetek végzik, de koncessziós alapon vagy alvállalkozóként magáncégeket is szerepet kapnak e tevékenységben, főként az autóbuszos közlekedésben, ahol elsősorban a nem menetrend szerinti közlekedés működtetésében vesznek részt.
Kivételt a légi közlekedés képez, amelyet főként magánkézben lévő cégek végeznek a fejlett országokban, illetve a vízi közlekedés, ahol ugyancsak jelentős szerepe van a magántulajdonú szolgáltatóknak.
Magyarországon hagyományosan az állam vagy az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatásnak tekintik a városi közösségi közlekedést, valamint a vasúti és menetrend szerinti buszközlekedést. Ezek fenntartását az állam költségvetési forrásból is támogatja.
Magyarországon a helyközi közösségi közlekedésben 2015-ben 652 millió utast szállítottak 26 622 millió utaskilométert megtéve. A helyi közlekedés 2162 millió utast szállított 8164 utaskilométert megtéve. 2000-képest a helyi és helyközi forgalomban szállított utasok száma is több mint 10 százalékkal csökkent Magyarországon. A vasúti közösségi közlekedést 2526 személykocsival és 515 motorkocsival látták el Magyarországon 2015-ben, valamint 18 135 autóbusz volt forgalomban.
A nagyszámú utas és a folyamatos igénybevétel miatt a közösségi közlekedésben résztvevő járművek takarításáról folyamatosan gondoskodni kell. Ez nemcsak a szolgáltatás minősége és az utasok komfortérzete miatt fontos, hanem közegészségügyi, higiéniai szempontból is, hiszen a „tömegközlekedésben” az utasok folyamatosan ki vannak téve a vírus- és baktériumfertőzésnek, kórokozóknak. Ennek a veszélynek a minimalizálásához a közlekedési eszközök folyamatos és hatékony takarítására van szükség. Ennek a szokásos járműpadló-takarításon kívül ki kell terjedni az ülések, üvegfelületek, kapaszkodók tisztítására is, a helyközi közlekedésben pedig a szemétgyüjtők rendszeres ürítése és takarítása, valamint a WC-k tisztántartása is fontos higiéniai feladat. Mindezt csak megfelelő eszközökkel és tisztítószerekkel lehet hatékonyan elvégezni.
A járművek takarításán túl a közösségi közlekedési szolgáltatók feladata az utasforgalmi létesítmények, állomások, pályaudvarok folyamatos tisztántartása, amelyekhez a nagyobb létesítmények esetén már célgépek is használhatók.
Az Assist-Trend a közösségi közlekedésben felmerülő minden takarítási és tisztítási folyamathoz a leghatékonyabb tisztítószert és eszközöket kínálja. A személyes higiéniához, a járművek, üzemi helyiségek, utasforgalmi létesítmények takarításához, tisztításához szükséges anyagok és eszközök az Assist-Trend Tudásbázisában megtalálhatók a kategóriarendszer vagy a kereső használatával.
Az Assist-Trend szakértői munkatársai segítenek a szükséges higiéniai terv elkészítésében, a felületeknek, berendezéseknek megfelelő higiéniai eszközök és anyagok kiválasztásában. Tanácsadó kollégánk időpontegyeztetés után személyesen felkeresi Önöket, hogy az igényeknek, feladatoknak leginkább megfelelő takarítási megoldásokat alakítsák ki a leghatékonyabb eszközök és vegyszerek felhasználásával, és segít a személyzet betanításában is.