Napjainkban a rendszeres tisztálkodás és a higiénia a mindennapi élet szerves része, így nehéz elképzelni, hogy volt idő, amikor ezek a dolgok teljesen kimaradtak az emberek életéből.
A szappanok ősei valószínűleg Babilonból származnak, ie. 2800-ból agyagváza feliratok utalnak olyan olajokból és hamuból készült szappanszerű kenőcsökre, melyet a hölgyek hajpomádénak használtak. Bár Pompei feltárásánál egész szappangyárat fedeztek fel, időszámításunk előtt a szappan személyi higiéniára való alkalmazása valószínűleg nem igazán volt elterjedt.
Az ókori görögöknél a testkultúra rendkívül magas fokon állt, ám a szappant ők sem ismerték. A tisztálkodáshoz agyagot, homokot, horzsakövet és hamut használtak, majd ezt követően olajjal kenték be testüket. Maga a szappan szó vagy a rómaiaktól ered, akik a szapo nevű anyaggal tisztálkodtak, vagy a keltáktól, akik az állati zsiradékból és növényi hamuból készített terméket szaipónak nevezték.
A mai értelemben vett szappan első biztos említése 385-ből származik. 800 táján már általánosan elterjedt a szappanfőzés, nagy üstökben faggyút és hamuzsírt főztek össze, ám ezeknek a faggyúszappanoknak az illata és az állaga a legkevésbé sem volt vonzó.
A kemény toalettszappant az arabok találták fel, ők már olívaolajból és fahamu lúgjából készítették és illatosított formában árulták. Persze borsos áron, így ez az import luxuscikk csak a legjobb módúak kiváltsága volt.
A szappan ipari gyártása az 1000-es években indult meg Európában, elsősorban Franciaországban és Olaszországban. A szappanfőző üzemek környékén szörnyű szag terjengett a felhasznált állati zsiradékok miatt. A középkori szappan kicsi és kerek volt, mindenféle gyógynövényeket kevertek bele, így aztán a színe barna lett. Nedves állapotban könnyen kicsúszott a kézből és habzását tekintve sem volt az igazi.
A növényi olajból készült szappan a 19. században kezdett elterjedni. William H. Lever 1886-ban alapította meg szappangyárát, ahonnan már sokkal kellemesebb illatú, jobban habzó és olcsóbb szappanok kerültek ki, mint elődeik.
Bár a tisztítószerek kémiájának a megértése terén jelentős fejlődés történt, és a gyártási folyamat is megváltozott, a hagyományos szappan mégis megőrizte a népszerűségét napjainkban is.
A közületi intézmények mosdóhigiéniájának területén a zárt adagoló rendszerrel használható folyékony szappanok az elfogadottak.
A folyékony szappan költséghatékony és esztétikus megoldás a mosdó és egyéb, rendszeres kézmosást igénylő helyiségekben (mosdó, konyha, ételfeldolgozó üzem, stb.), mivel a hagyományos szappannal ellentétben nem mállik /deformálódik a használat során, és nem tapadhatnak bele a hajszálak és egyéb szennyeződések.
A folyékony szappan az állagától (sűrűségétől, összetételétől) és a folyékony szappan adagoló típusától (tartályméretétől és adagolási módjától) függően, különböző időtartamra, azaz különböző számú kézmosásra elegendő. A szükséges mennyiség kikalkulálásához és az ideális adagoló kiválasztásához célszerű figyelembe venni az adott helyiség forgalmát, hogy a folyékony szappan ne fogyjon ki túl hamar, és ne kelljen túl gyakran foglalkozni az utántöltéssel.
A folyékony szappan kínálatunkat úgy alakítottuk ki, hogy a kézhigiénia minden területére megoldást nyújtsanak és megfeleljenek partnereink különféle igényeinek.
Ezek alapján megkülönböztetünk általános folyékony szappanokat és fertőtlenítő hatású folyékony szappanokat.
Trend Plussz folyékony szappanok
Jellemzőjük, hogy sűrűn folyó, kellemes illatú készítmények, a bőrhöz igazított pH értéknek köszönhetően a kéz szárítása nélkül használhatóak, naponta többszöri alkalommal. Kaphatóak 1 literes és 5 literes kiszerelésben is. A Trend termékeken belül a magasabb minőséget képviselik.
A Trend Plussz kék színű folyékony szappan (cikkszám: 225-20004) egy unisex sensitive illattal rendelkezik lehetővé téve használatát mind a férfiak és a nők számára, míg a Trend Plussz zöld szappan (cikkszám: 225-20001) friss zöldalma illatot kapott, mely hosszantartó tisztaságérzetet biztosít.
Trend folyékony szappan, fehér és kék a Trend szappankínálatunk legnépszerűbb terméke melynek kellemes az illata és a kézfelületen könnyű habot képez. Az 5 literes kiszerelés csak tartályos adagolóval használható, míg az 1 literes kiszerelés egy speciális gumiszeleppel ellátva a Tork 1 literes adagolóba is belehelyezhető.
Felhasználható a személyi higiénia területén kézmosásra, az alkalmazott bőrvédő és egyéb adalékok a szer használatát kellemessé és gazdaságossá teszik. Kedvező árának köszönhetően az intézményhigiénia minden területén előszeretettel használják, legyen az kulturális intézmény, irodaház vagy a szálloda ipar.
Kannás folyékony szappan adagolásra kiváló választás lehet az Easy szappan adagoló termékcsaládunk, mely fehér és ezüst színben is megtalálható kínálatunkban.
A habszappan használata az utóbbi években kezdett teret nyerni az intézményhigiénia területén, köszönhetően annak, hogy egyre többen ismerik fel az előnyeit.
A habszappan adagolás a kényelem és a puhaság kellemes érzését kínálja a felhasználóknak olyan helyeken, ahol a minőségre és a kényeztetésre helyezik a hangsúlyt.
Rendkívül gazdaságosak, hiszen egy kézmosásra adagolt hab kevesebb szappant tartalmaz mint a folyékony szappan egy adagja és mégis bőséges habot képez a kézfelületen és nagyságrendekkel több kézmosást tesz lehetővé az átlagos folyékony szappanokhoz képest. A lágy hab kényeztető érzéssel hat a bőrre, így kellemes élményt nyújt kézmosás közben. Az adagoló habszelepétől függően megközelítően 7500 kézmosásra elegendő egy kanna habszappan, ami sokszorosa a folyékony szappannak.
A habszappanok csepegés mentesek, így segítenek tisztán tartani a mosdót.
Választékunkban a Trend Quality habszappan parfüm illattal tökéletes választás egy exkluzív étterem, kávézó, vagy szálloda számára, de irodák, színházak, iskolák számára is előnyös, ahol fő szempont a gazdaságosság és nagyobb látogató forgalommal kell számolni.
A Trend Quality parfümös habszappan adagolására kiváló megoldás az Easy termékcsalád bármelyik tartályos adagolója, például az Easy 0000F5, és az Easy 000F5C.
A kannás szappanok népszerűsége töretlen, de egyre többen használnak nem tartályos kivitelű, hanem zárt rendszerű adagolókat és ehhez való töltőanyagokat.
A patronok gyárilag zártak, minden egyes töltőanyag cserével érintetlen szappan kerül az adagolókba, így védett a szennyeződésektől és a fertőzésektől, használatával javítható az alapvető higiéniai színvonal. Az utántöltés munkaidő igénye elenyésző, a vákuum által összezsugorodott patron másodperceken belül kicserélhető.
Az Assist-Trend választékában a Sutter és a Papernet zárt rendszerű adagolók és szappanok fedik le az úgynevezett patronos utántöltési igényeket, feladatokat.
A Sutter Lotion Cream Ecolabel és Sutter Lotion Foam Ecolabel szappanok krémhatású, prémium minőségű alkotóelemekből készült, a kézkrémekhez hasonló érzést biztosítanak kézmosás közben és hosszan kézmosás után is. Aloe Barbadensis tartalmuknak köszönhetően jól hidratálják és puhítják a bőrt, védik szennyeződésekkel szemben.
Bársonyos illatuk kellemes élményt nyújt kézmosás közben. Mind a krém, mind pedig a habszappan környezetbarát termék, az adagolójához hasonlóan rendelkeznek az európai környezetbarát termék címkével az úgynevezett Ecolabel logoval.
A Sutter Profession teljesen természetes anyagokból készülő, bevezetés alatt álló terméke a Zero Lotion Cream.
A Sutter Lotion Cream Ecolabel folyékony szappan utántöltő 800 adagra elegendő, míg a Sutter Lotion Foam Ecolabel habszappan utántöltő 1300 adag szappant biztosít.
Sutter Lotion Foam Ecolabel habszappan a Sutter Care Foam Ecolabel habszappan adagolóban, a Sutter Lotion Cream krémszappan pedig a Sutter Care Cream Ecolabel krémszappan adagolóban használható.
Papernet 800 ml-es habszappan
Szintén rendelkezik az európai környezetbarát termék tanúsítvánnyal, felhasználása a Sutter Lotion Foam szappanhoz hasonlóan prémium élményt biztosít, a legmodernebb igényeknek megfelelően puha habot képez a kézfelületen, tisztítja és ápolja a bőrt. Nagy töltőkapacitása révén kiemelt forgalmú közösségi vizesblokkokba ajánljuk. Tökéletes választás egy exkluzív étterem, kávézó vagy szálloda számára, de irodák, iskolák esetében vagy a wellness, fitnesz területeken is előnyös megoldás.
A Papernet 800 ml-es habszappan a HyTech habszappan adagolóban használható.
A fertőzéses megbetegedések terjedési sebessége mára már oly mértékben megnövekedett, hogy egyes kórokozók képesek emberek millióit is megbetegíteni.
A fertőzések tovább terjedésének legfőbb okozói közé tartozik az elhanyagolt kézhigiénia, a piszkos kéz gyakorisága. A fertőző betegségek 80%-a közvetlen érintkezés útján terjed.
Tudta, hogy a kézfogáson keresztül több kórokozót adunk tovább, mint egy arcra adott puszival?
A kezünkkel utána megérintjük a szánkat, orrunkat vagy akár a szemünket, és máris a szervezetünkbe kerül a vírus. Gondoljunk csak arra, hogy a telefon vagy a billentyűzet megérintése után, hányszor nyúlunk a szánkhoz. A kórokozók mindenütt megtalálhatók, szilárd felületeken akár napokig is életképesek maradnak.
Az alapos kézhigiénia nagymértékben csökkentheti a baktériumok, vírusok terjedését. A hagyományos, szappannal vagy folyékony szappannal történő rendszeres kézmosás már csökkenti a betegségek terjedésének kockázatát, egyes területeken azonban a kézmosás mellett a kezek fertőtlenítése is szükséges.
Az Assist-Trend Kft. kínálatában megtalálhatók azok a fertőtlenítő kézmosásra alkalmas folyékony szappanok, melyek minden olyan területen alkalmazhatók, ahol a kéz hatékony fertőtlenítése kiemelkedően fontos. Egészségügyi intézmények, iskolák, óvodák, bölcsődék, élelmiszeripari cégek, éttermek, cukrászdák, de intézmények és munkahelyek közös mosdó helyiségeiben is kiválóan alkalmasak az esetleges fertőzések megakadályozásában és továbbvitelében.
A fertőtlenítő szappan használatának helyes fázisai az alábbiak:
Sutter Dermasan Disinfectant kézfertőtlenítő folyékony szappan
A Sutter Professzionális kézfertőtlenítője kiválóan használható minden olyan területen, ahol a fizikai tisztaság mellett követelmény a megfelelő mikrobiológiai környezet is. A termék úgy lett megalkotva, hogy a fertőtlenítő hatás ellenére védje mind a bőrt, mind pedig a környezetet. Bőrbarát, 6,5 PH értéke óvja a kezet, színtelen, szagtalan folyadék, összetétele nem okoz bőrirritációt.
Behatási idő: 30 másodperc, ennyi idő alatt fejti ki baktericid, fungicid fertőtlenítő hatását, a szappant használat után folyóvízzel alaposan le kell öblíteni. 5 literes kiszerelésben forgalmazzuk.
Javasolt felhasználási területek: vendéglátóipar, közétkeztetés, élelmiszeripar, ételgyártás, italgyártás (söripar, borászat, üdítőital-gyártás), közintézmények, szépségipar.
Assist Professional fertőtlenítő hatású folyékony szappan
Fertőtlenítő kézmosásra alkalmas folyékony szappan, mely baktericid és yeasticid hatású. A szerből 1-2 ml-t kell a nedves tenyérbe vagy a testfelületre adagolni, majd a teljes felületen egyenletesen szétmasszírozni.
Behatási idő: 30 másodperc. A fertőtlenítő szappant folyóvízzel alaposan le kell öblíteni.PH értéke: 7,3+/-0,25
A termék egyedi tulajdonsága, hogy folyékony szappan adagolóban és habszappan adagolóban is használható, mely gazdaságos üzemeltetést biztosít. 5 literes kiszerelésben forgalmazzuk.
Javasolt felhasználási területek: vendéglátóipar, közétkeztetés, élelmiszeripar, ételgyártás, italgyártás (söripar, borászat, üdítőital-gyártás), közintézmények, szépségipar.
Inno-Sept higiénés kéztisztító és fertőtlenítő folyékony szappan
Az Inno-Sept szappan a legszélesebb hatásspektrumú folyékony szappan a kínálatunkban, antimikrobiális spektruma 1 perces behatási idővel: baktericid (MRSA), yeasticid, tuberkulocid, Hepatitis B vírus, 2 perces behatási idővel: szelektív virucid (burkos vírus, H5N1 is), 3 perces behatási idővel: fungicid
Felhasználásra kész folyadék foglalkozásszerű felhasználók részére, amely alkalmas minden olyan területen ahol a kéz tisztítása mellett annak fertőtlenítésére is szükség van. Juttassunk 2-3 ml Inno-Sept koncentrátumot a tenyérbe, és egyenletesen dörzsöljük szét a fertőtlenítendő felületen. Ügyeljünk, hogy elegendő mennyiségű anyag jusson a fertőtlenítés szempontjából kritikus helyekre: kézhajlat, ujjak közötti terület, körömágyak, valamint a köröm alatti területek. A kézen alaposan eldörzsöljük és felhabosítjuk a terméket, a behatási idő letelte után csapvízzel leöblítjük. A nedves kézfelületet egyszer használatos papírtörlővel szárítsuk meg.Összetételének köszönhetően nemcsak tisztít és fertőtlenít, de a kezet is óvja.
Az Inno-Sept szappan nagy előnye, hogy kapható 500 ml-es pumpás flakonban, de 1 és 5 literes kannás kiszerelésben is.
Javasolt felhasználási területek: vendéglátóipar, közétkeztetés, élelmiszeripar, ételgyártás, italgyártás (söripar, borászat, üdítőital-gyártás), közintézmények, szépségipar, kórházak, orvosi rendelők, klinikák és más egészségügyi intézmények.
A végére pedig egy kis érdekesség,
A bolti folyékony szappanok a tömeggyártásnak köszönhetően sok-sok káros anyagot tartalmaznak, ezért a környezettudatos emberek vagy megvásárolják a természetes összetevőkből álló kozmetikumokat, vagy maguk készítik el otthonukban.
Íme a recept, hogy egyetlen darab szappanból hogyan lesz 3 liter káros adalékoktól mentes folyékony szappan. Egy teljesen sima, átlagos szappanra lesz szükségünk, lehetőleg egy baba szappanra vagy más természetes szappanra.
Fogjuk ezt a szappant, és egy sajtreszelőn reszeljük le. Egy nagyobb bögrébe tegyünk annyi reszeléket, amennyivel éppen tele lesz, majd a bögrényi reszeléket egy fazékba tesszük és felöntjük 10 ugyanekkora bögre vízzel. Tegyünk bele 1 evőkanál glicerint (gyógyszertárban beszerezhető).
Tegyük fel a tűzhelyre a szappanreszelékes vizet, és addig melegítsük, amíg teljesen fel nem olvad a reszelék a vízben. Ne forraljuk - ha már teljesen elolvadtak a darabkák, készen is van.
Vegyük le a fazekat, és hagyjuk a szappanos folyadékot teljesen kihűlni. Sokáig teljesen vízszerű lesz az állaga, majd egyszer csak besűrűsödik (jó pár óra vagy egy éjszaka kell hozzá), és máris felhasználásra kész. Töltsük üvegekbe, és ezzel el is készült a házi folyékony szappanunk. Saját ízlés szerint lehet extra összetevőkkel "fűszerezni" szappanunkat, a kézápolás kedvéért például olívaolajjal vagy természetes illóolajjal, az évszakoknak vagy a hangulatunknak megfelelően.