A fát, mint nyersanyagot az emberiség ősidők óta sok mindenre használja. Elégeti, hogy világítson, hőt termeljen vele, mechanikai tulajdonságait kihasználva eszközöket, műalkotásokat, járműveket, bútorokat, építményeket, épületeket hoz létre belőle, kémiai átalakításokkal faszenet, cellulózt, gyógyszereket, egyéb vegyi anyagokat gyárt belőle. A kitermelt fát sok hagyományos mesterség mellett elsősorban a faipar és a vegyipar hasznosítja.
A bútorok ma már nagyon sokféle anyagból készülhetnek, de az egyik legrégibb, legidőtállóbb és legtermészetesebb anyag a fa. A fa bútorok elkészítéséhez több fajtájú fát használnak, a legjelentősebbek ma Magyarországon a következők:
A fa nem egyszerű alapanyag, és az egyes faanyagok is jelentős eltérés mutatnak tulajdonságaikban. Mindegyikükre igaz azonban, hogy folyamatos kezelést, gondozást igényelnek.
Sokan kedvelik a natúr hatású bútorokat, melyek könnyen szennyeződnek, sérülékenyek, foltosodik a felületük, akár repedések is megjelenhetnek rajtuk. A nyers fafelületeket lehetőleg ne tisztítsuk vízzel, mert egy alkalom is elég ahhoz, hogy maradandó foltot hagyjunk a fán.
A natúr fabútorok ápolásához növényi olajokat, gyantát, viaszt, kovasavat, szilikátokat, facukrot, lignint, cellulózt tartalmazó természetes felületkezelő termékeket ajánlanak. Az olaj nem képez a lakkokra jellemző átjárhatatlan filmréteget, mélyen beszívódik az anyagba, impregnál, gátolja a nedvesség felszívódását. Az olaj jó alapozó, tartós, kopásálló bevonatot képez a viaszkezelés előtt.
Fabútoraink könnyen megsérülhetnek megkarcolódhatnak. A sérülés viaszos kezeléssel megelőzhető, de az apróbb repedéseket is célszerű viasszal feltölteni. A viasz (például a méhviasz) óvja a fát a kiszáradástól, vékony portaszító réteget képez a felületén, így a szennyeződések is könnyebben eltávolíthatók a felületekről.
Az újabb bútorok többségénél olyan felületkezelő eljárásokat alkalmaznak (pácolás, lakkozás, festés...stb), amelyek révén a bútor nem igényel annyi ápolást, a legtöbb esetben elegendő a felületét száraz vagy enyhén nedves mikroszálas törlőkendővel áttörölni.
Pácolt-lakkozott felületű bútoroknál sem javasolt a bő vizes tisztítás, helyette használjunk inkább professzionális faápoló és tisztítószereket.