Noha a diszperziós festékek fénykorukat élik, sokan még mindig előszeretettel alkalmazzák a meszet, vagy újkori változatát, a mészfestéket. Dacára az eltelt időnek ez az anyag egyszerűen nem tud kimenni a divatból.
A mész és a mészfesték közt hogy elsősorban az összetételüket tekintve van különbség. A sima mésszel ellentétben a mészfesték kis arányban (2%) diszperziós festéket is tartalmaz, amely kopásállóbá teszi, illetve jobb tapadást biztosít a festéknek, ugyanakkor megőrzi a mész jó pára- és légáteresztő képességét, valamint a fertőtlenítő hatását.
Sokan nosztalgikus emlékek miatt ragaszkodnak hozzá, míg mások jótékony élettani hatásai, környezetkímélő, természetes volta miatt kedvelik. Vegyük tehát sorra, hogy mit érdemes tudni a meszelésről.
Ha a mésszel festett fal csak helyenként piszkos, vagy foltos, langyos mosogatószeres vízzel, majd tiszta vízzel mossuk le. A piszkos felületeket csak enyhén dörzsöljük. Mindig egy egész falat mossunk át, különben a falfelület csíkos lesz.
Tintafolt eltávolítását meszelt falon megpróbálhatjuk egy pohár vízhez adott evőkanálnyi hipóval, szivaccsal, de golyóstoll nyomnál a metilalkoholba mártott vattacsomós óvatos dörzsölés is célravezető lehet. A ceruzanyomokat szerencsés esetben radírral eltüntethetjük, de legyünk óvatosak, mert megsérülhet a festés.
Amennyiben a meszelt falunkra csak por, pókháló, felületi szennyeződés rakódott, a fal megtisztításának legegyszerűbb módja a portalanítás. A portalanítást a leghigiénikusabban mikroszálas portalanítóval vagy mikroszálas moppal esetleg szintetikus portalanítóval távolíthatjuk el. A felület tisztítása során mindig felülről lefelé haladjunk. A mopot/portalanítót időnként poroljuk/porszívózzuk ki vagy cseréljük le tisztára.
Meszelt falunk néhány foltjának eltüntetésére kreatív módszer a faltetoválás.