A vendéglátás szempontjából alapvető fontosságú az asztalterítés pontos ismerete. Nem csak egy elegáns étteremben fontos azonban, hogy tisztában legyünk azokkal a szabályokkal amelyek a tányérok, poharak, evőeszközök elhelyezkedésére vonatkoznak, hiszen ünnepek vagy az otthoni vendégfogadás alkalmával is hasznos tudni, mi hova kerüljön az asztalon.
Terített asztal esetében először az összkép az, mely felkelti a vendég figyelmét. Fontos, hogy az asztalt mindig teljes hosszában terítsük meg és egymással harmonizálóan válasszuk ki az asztalterítés kellékeit.
Terítésnél érdemes figyelni a zsúfoltság elkerülésére is, ezért mindig csak annyi tányért, evőeszközt illetve poharat helyezzünk az asztalra, amennyi feltétlenül szükséges lesz a menüsorhoz.
Minimális kellékszükséglet:
Számtalan módja van a terítésnek és az eszközök kombinálásának.
Az asztalterítő kiválasztásánál figyelnünk kell, hogy csak egymáshoz illő anyagokat kombináljunk, mind színben, mind anyagban, mind mintában egyaránt.Terítéskor a tányérokat a zsemlés tányér kivételével középre helyezzük. A zsemlés tányér mindig a bal oldalra kerül.
Az evőeszközök felrakása belülről kifelé történik. A tányér jobb oldalára helyezzük a késeket és a kanalakat, a bal oldalára pedig a villákat.Terítés során figyeljünk arra, hogy a kanalak és villák felfelé, a kések éle pedig a tányér felé nézzen.Használat során sorrendjük kívülről befelé halad.A tányér fölé a desszertkanál és a desszertvilla kerül.
Az evőeszközök után helyezzük el a poharakat.
A főfogáshoz használt ital poharát a főfogáshoz használt kés hegye fölé helyezzük el. Az előételhez felszolgált italok pohara ettől jobbra, a desszerthez adottaké pedig balra álljon. A poharakat mindig a tányér elé tegyük, a terítési stílusnak megfelelően egyenesen, ferdén vagy körvonalban.
Poharak:
Négyfajta pohárnál többet nem ajánlatos az asztalra tenni, hogy a zsúfoltságot elkerüljük. Amennyiben szükséges, az étkezés szünetében cseréljünk inkább poharat.
A szalvétákat a tányér bal oldalára helyezzük el. A szalvétákat hajthatjuk háromszög alakúra, feltekerhetjük és egy masnival vagy speciális gyűrűvel rögzíthetjük. Egyéb hajtogatási technikákat alkalmazva dekorálhatjuk szalvétával a vizespoharakat vagy elhelyezhetjük őket a tányér közepén is.
Ha az étterem textilszalvétát használ, azt miután leültünk az ölünkbe illik helyezni, majd az étkezés végén az asztalon a tányér bal oldalán hagyni.
Fontos terítési kellékek a felsoroltakon kívül a fűszertartók,-gondolhatunk itt só- , paprika- és borstartóra, mustárra vagy más fűszerekre- vagy akár a cukortartó is.
Az asztal fényét emeli néhány szál virág vagy gyertya. Célszerű a dekorációt úgy az asztalra helyezni, hogy az étkezést és a társasági együttlétet ne zavarják.
Asztalterítés szempontjából fontos megkülönböztetni a napszakokat, hiszen máshogy terítünk reggelihez, ebédhez és vacsorához is. A szállodákban az ebéd változó, hiszen fél panziónál sok esetben nincs vagy csak a'la carte ebéd van.
Különböző alkalmakkor különböző hangulatokat érhetünk el, válthatunk ki az alkalomnak megfelelő terítési mód kiválasztásánál. Máshogy teríthetünk egy szállodai reggeli, egy kültéri parti és a születésnapunk alkalmával.
A gyönyörű ünnepi asztal terítésének tökéletes és letisztult példáját láthatjuk az alábbi videóban.